Kihívások

30 wears kihívás- az első 10 szett tanulságai

Bevallom nektek, hogy a fejemben már előre megvan a 30 szett. Vagyis megvolt. Elkezdtük befotózni őket, és rájöttem mennyire nem egyszerű ez. Különböző szetteket igyekszik összerakni az ember lánya, de valamilyen módon az összes “ugyanolyan”. Pont azt szeretném bemutatni, hogy milyen sokszínűek a ruháink, csak egy kis fantázia kell. De valahogy nem úgy megy ez, mint terveztem.

Mitől van ez? Ismerem a színeimet, a ruhatáram 80%-a színhelyes, szerencsésnek mondhatom magam ilyen téren. Tudom milyen fazonok állnak jól, minek hol kell “elvágnia”. És ismerem már a stílusomat. Az utóbbi időszakban különösen azt érzem megtaláltam.

Ebből adódik, hogy a szettek többsége majdnem ugyanolyan. Színekben, fazonokban már nem nagyon tudok újat mutatni. Kiegészítőkben pedig nem nagyon vagyok otthon. Amikor divatosak voltak a nagy köves nyakláncok, én is hordtam párat, de azokból 1-2-t hordok ma is.

Annak nagyon örülök, hogy sikerült megbarátkoznom a sportcipőkkel. Sokkal több ruhámat hordom sportosan, persze megtartva a “petrás” eleganciát. Viszont még mindig idegenkedem a gondolattól, és sokkal több születik magassarkúval. Kíváncsi leszek a kihívás végére ez mennyire fog változni.

Az viszont nagyban megkönnyítette a hétköznapokat, hogy kész szettjeim voltak. Csak megnéztem a füzetet amibe az ötleteket írtam, összeszedtem a ruhákat, felöltöztem és indulhattam is. Mivel korábban már felpróbáltam a szetteket, hogy mi mivel mutat jól, most nagyon sok időt spóroltam magamnak. Ezt biztosan fogom még alkalmazni a későbbiekben, és több ruhámra is lesznek majd ilyen “tervek”. Csak megnézed milyen idő lesz, és a megfelelő cipőt kiválasztod, meg is vagy.

10.szett

Messze még a vége, de már most is rengeteget tanultam magamról. Remélem inspirállak Titeket, hogy szeressétek a ruháitokat amik már a szekrényetekben vannak.

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük