Biztosan ti is éreztétek már azt, amikor ránéztetek egy ruhadarabra az üzletekben, vagy online, hogy milyen kár, hogy nektek nincs ilyenetek. Mert a fogyasztói társadalom belénk neveli a birtoklási vágyat, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha valami a miénk. És ha nem, akkor érezzük azt, hogy kicsik vagyunk, szegények, és az örök vágyat, hogy elérjük azt, hogy az adott dolog a miénk legyen.
Te tudsz róla mekkora luxusban élünk?
Mert a ruha elsősorban egy funkcionális darab. Azért hordunk ruhát, mert nem mehetünk meztelenül az utcára. Az, hogy megválaszthatjuk, hogy mit viseljünk, , milyen színe, fazonja, anyaga legyen, az luxus. És a szekrényben lapuló ruha mennyiségéről ne is beszéljünk. Csak nem igazán értékeljük manapság ezt.
Meglátunk egy nagyon esztétikus darabot, feldobja nekünk az algoritmus és ahelyett, hogy értékelnénk a ruhadarab esztétikusságát, bennünk rögtön az merül fel, hogy ezt nekünk meg kell vennünk. Mert a jelenlegi ruháink közül egy se ilyen. Ne értsetek félre, én is veszek ruhákat, de mindezek ellenére keményem dolgozom magamon, hogy ha meglátok egy szép darabot, akkor ne hiányt érezzek, hanem elismerést a másik munkája iránt.
A kihagyhatatlan lehetőségek
Manapság már nehezen képzelhető el, hogy ha valami elfogy, akkor nem gyártanak újat, ha van rá igény. És a fast fashion-be ezt nem szeretem különösen, hogy azt éreztetik az emberrel, hogy ha ma nem veszi meg, élete darabját hagyja ki. De miért is ne gyárthatnánk újra? (És valljuk be őszintén egy-egy szezon után ezeket a népszerű darabokat egy kicsit átdolgozva le is gyártják.) A hiányérzet keltése hatalmas marketing fogás. Megkockáztatom, az én eddigi felesleges vásárlásaim 90%-át emiatt követtem el. Ez persze nem biztos, hogy mindenkinél így van, nagyban függ az addigi életkörülményeinktől, de talán ez nem csak velem fordult elő.
Jelenlegi helyzet hatásai
Ez a mostani időszak remek lehetőség arra, hogy átgondoljuk, ha valami tönkremegy, mennyire szükséges azt ismét megvásárolnunk, pótolnunk, mennyire tudjuk nélkülözni. És a hiányérzet növelése helyett, most van igazán lehetőségünk megtalálni az értékeket. Hogy mi az, ami valódi örömet ad és mi az, amit csak azért vettünk meg, mert a pillanat azt sugallta, hogy ez valami, ami kihagyhatatlan.
És tudjátok mit? Én nem akarok folyamatosan elégedetlen lenni a ruhatárammal. Mert rengeteg meseszép darabom van, akkor is, ha van miben fejlődnöm stílus terén. És besokkoltam.
Egy picit úgy szeretnék élni, hogy megfordítom a világomat, hogy holnap is lesz nap, legalábbis szeretnék többet tenni érte.
Szóval új célt tűztem ki: megtalálni az örömöt a ruhatáramban. Megfogalmazni, hogy mikor szeretek egy darabot és mikor nem, hogy összességében miért fontos számomra az öltözködés, mi a célom ezzel az egésszel, mi a mögöttes vágyam. És igen, ez azt jelenti, hogy most egy darabig nem fogok vásárolni. Fogalmam sincs, majd meglátjuk. Az biztos, hogy Mengyán Eszter tanácsára ez legalább 3 hónap lesz. (Eszternek van egy Facebook csoportja is, itt igaziból 2 hónap az alap, de a kialakult helyzet miatt én már eleve plusz eggyel indítok.)
Mik a terveim erre az időszakra, hogyan fogom pont én “átvészelni”? ( Ezt az ismerőseim miatt kell megemlítenem, mert a legtöbben nem hiszik, hogy ez nekem menni fog.)
- Mini kapszulákat készítek majd, a ruháim folyamatos mozgásban leszek, így meg lesz az új ruha vásárlásának élménye, amikor kapszulákat cserélem. A dolog gyakorlati oldaláról majd később.
- Elméletileg tudok hímezni, varrni, kötni… Tehát ha valami újra vágyok, az upcycling abszolút nyerő lehet nálam
És akkor hogyan fogok magyar tervezőket támogatni?
Mivel szívemen viselem a magyar divat sorsát, ezért ez egy sarkalatos pont lehetne. De mivel az utóbbi időben beleástam magamat a közösségi média működési elveibe, pontosan tudom, hogy nem csak vásárlással lehet a tervezőket támogatni.
Nos, izgalmas időszak veszi kezdetét. Meglátjuk.
