Kihívások

10×10 kihívás turikincsekkel

A Project333 kihívás után máris belevágtam egy újabb kihívásba: Mengyán Eszter, a Holyduckblog! szerzője egy 10×10-es kihívást hirdetett meg, ahol a plusz feladat az volt, hogy minden nap viseljünk legalább egy olyan darabot, amit másodkézből szereztünk be. De még mielőtt rátérnénk a szettekre, lássuk is, mi is ez a kihívás!

10X10

A kihívást egy kanadai blogger indította el, lényege, hogy 10 napon keresztül mindössze 10 ruhadarabot viseljünk. (Természetesen mosni szabad.) A 10 darab közé vannak, akik kiegészítőket is számolnak, mások nem.
Ha kapszularuhatár építésen gondolkozol, akkor érdemes egy ilyen feladatban kipróbálnod magad!

Az én 10 darabom

Vagyis inkább 8… A szettek kiválasztásakor valahogyan 8 darabnál tudtam, hogy nem fogok többet viselni. Mivel a célom az volt, hogy megmutassam, mennyire sokszínűen lehet ezeket kombinálni, így végül nem választottam több darabot.

1. nap szettje
Felső:Swappis
Kardigán: turikincs

Én a cipőket és táskákat nem számoltam a feladatba. Egyrészt mostanság minden programom bizonytalan, másrészt a Project333 kihívás után kellett ennyi szabadság.

2.nap
Felső: turikincs
Szoknya: Nimfa

Gyanúsan egyszerű

A 10 nap tapasztalata engem is meglepett. Azt gondoltam a végére már nagyon fogom unni a ruhákat, de azt éreztem, van még ebben a 8 darabban 3-4 más kombináció is.
Nem tudom, hogy ez annak volt-e köszönhető, hogy végig csináltam a nyarat 33 ruhadarabbal. De ahhoz képest ez sétagalopp volt.

https://www.instagram.com/p/CE4Qysshe31/?igshid=1pk9eq5vqhze6

Nem volt gondom az időjárással, hidegebb napokon a kardigánnal rétegeztem. Az egyetlen kellemetlenség csupán annyi volt, hogy az utolsó szettben másképp szerettem volna ezt a darabot viselni, de kényelmetlenül éreztem magam, így pár óra után újra kötöttem.

10.nap
A kardigánt végül így viseltem, hátul egy szép kis csomóval, alul pedig felhajtottam. Tökéletes cropped darab lett belőle.

a

A szetteket előre felpróbáltam, szinte az is megvolt, melyiket mikor viselem majd. Igyekezetem kényelmes, de mégis elegáns szetteket kombinálni.

Most egy picit több törtebb árnyaltot válogattam össze, mivel a nyáron minden nagyon élénk és vibráló volt. Az én szemem is kívánt valami mást.

Bár szeretem az élénk, ütős színkombinációkat, kell a ruhatáramba az a pár darab, ami nem ilyen.

Most elmaradtak a nagy rácsodálkozások, a mélyebb tapasztalatok. Ez most egyszerűen jó volt, ennyi és nem több.

7.nap
Vintage, növényi festéssel újrahasznosított felső: Botanika

Ha érdekel a többi szett is, keress Instagrammon, ahol külön mappában találod meg, mind a 10 szettet!

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük